Tavasz

Várnai Zseni :  Virágos ág ...

Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei
virág helyett gyümölcse terheli.

Termése érik, pirul, gömbölyűt
pillék és méhek zsongjak őt körül
szellő ringatja, eső öntözi
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esõk verdesik
reszket, amikor tépázza a szél
de nedvei forrók, akár vér.

S mikor csillogó fátylat sző a hó
s belengi õt e puha takaró
már újra szép, és arról álmodik
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan
ezernyi szép, feslõ virága van
õbennük éli újra tavaszát
s nyáron a nap deleje hatja át.

Így ringatja a változó idõ,
a mag, ha pattan, az is újra õ.
kikél a földbõl, húzza õt a fény
újjászüli az örök televény.

S ha teste, már csak tûzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...

 

Pásztorné Antal Magdolna;
 Tavaszi mese

 Tavasz elején az ébredõ napocska,
Szemei elõl a  felhõket széttolja,
Letekint a dombvidékes tájra,
S nem ismer a színtelen világra!

”Hogy lehet minden hófehér és fekete?
Hová lett a színek ezernyi serege?
Hol vannak az énekes madarak?
Miért nincsenek virágok, hogy illatozzanak?”

Tavasztündér útnak indul a varázspálcával,
színeivel; a zölddel, pirossal, és sárgával.
Tavaszi szél viszi a hírt, erdõnek, mezõnek,
”A költözõ madarak nemsokára megjönnek!”


Amerre jár Tavasztündér, ébredezik a világ,
Kinyílnak az aranyesõk, tulipánok, orgonák.
Csivitelve megérkezik elsõnek a füstifecske,
Utána a gólyák jönnek a párjukkal kelepelve.

Színes már az erdõ, mezõ, napocska is mosolyog,
Füstifecskék, fehér gólyák, legyetek hát boldogok!
Tavasztündér sarat készít fészkéhez - a  fecskéknek,
Tudom hamar; de vége van... a tavaszi mesének!

 

 

Garai Katalin: Szeretet csokor.....

Csokorba kötöttem az ég csodálatos képét, a nap melengetõ fényét,
kicsiny gyermek nevetését, piciny madár víg énekét,
a nyugalom csendjét, megértést, szeretetet, békét,
ez legyen az életedben a valódi érték,
segítséget nyújtó két kezet, könnyként hulló igaz gyöngyöket,
egy más napot, mely új reménnyel éltet,
hûs folyóknak csobogását, a tenger halk morajlását.
Messzirõl konduló harangot, vidám hegedûszót,
kacagva futó csermelyt, kis patakot,
örök hómezõt, egy mesevilágot,
szívedben nyíló szerelem virágot,
mosolygós arcokat, szívbõl jövõ barátságot,
víg kedvükbõl nyíló színes virágot,
hogy elfelejtsd a gonosz világot,
illatozó virágfelhõt, ringatózó búzamezõt,
kacéran bóklászó friss tavaszi szellõt,
õzet, pacsirtát, zölden susogó erdõt,
kékre festett eget, rongyos bárányfelhõt,
tiszta szép jövõt, igazzá váló álmokat,
és örökké tartó õszinte barátságokat...

Wass Albert

Csillagvirágok

Mikor a tavasz osztja csókjait
S a zöld erdõkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok...

A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellõ,
S az erdõ szélén intenek a fák...

Volt egyszer egy csillag...fényes...ragyogó...
Ezüst sugártól tündökölt az ég,
Reggel is sokáig oltogatta
Erõs fényét a kékes messzeség...

Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényû testvér csillagot...
De elvesztette... s keserves bánatában
A horizonton végig vágtatott...

Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog...
A tölgyfaerdõk pázsit szõnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot...

Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy olyan hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot...

 

 

Indiánok

„Szólítjuk a Földet, hazánkat, szólítjuk a hegyeket, a csönd bérceit,

szólítjuk a vizeket, melyek átszövik a földet,
és kérjük őket:

                                         »Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.«

                                            Szólítjuk a földet, mely megtermi táplálékunkat,
                                                    szólítjuk az egekig nyúló erdőségeket,
                               szólítjuk a síkság vadjait, melyek megosztják velünk hazánkat,
                                                                           és kérjük őket:
                                        »Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.«

                                        Szólítunk mindenkit, aki valaha élt ezen a Földön,
                                                    szólítunk mindenkit, akit szeretünk,
                            szólítjuk a Nagy Szellemet, aki az egész mindenséget betölti,
                                                                          és kérjük őket:
                                    »Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.«"

Az idők kezdetén a szeretetből jöttünk. Mindnyájan egymás rokonai voltunk. A legendáink olyan időkről szólnak, mikor beszélni tudtunk az állatokkal, s az állatok megértettek minket, meg tudtuk értetni magunkat egymással. Valamikor az idők során már nem engedelmeskedtünk a parancsoknak, az egyetemes törvénynek, ezért többé nem értettük egymás szavát. S így egyre távolabb kerültünk a szeretettől.
Vickie Downey, Tewa

A régi időkben még ismerték a titkos szertartásokat, kimentek, s böjtöltek. Ez csak a férfiak szokása volt. A férfiakat több mindenre megtanították, mint az asszonyokat, de az asszonyok ott ültek, s hallgatták, mit beszélnek az öregek, s így tanultak ok. Manapság, amikor már alig akad férfi, aki ismeri ezeket a dolgokat, az asszonyok őrzik tovább a hagyományokat. Ha ok nem sajátították volna el, ha nem csenték volna el maguknak ezt a tudást a férfiaktól, valószínűleg teljesen feledésbe merült volna...
Agnes Cypress, Seminole

Szösszenetek

 

 

Thalis Silvenier:
Neked adom lelkem

Csendes az éj, az égen ezer csillag.
A Hold égi útján felfelé ballag.
Telt arca fentről a Földre mosolyog,
Benéz az ablakon, szeme ránk ragyog.
Hűvös az éj, gyere bújj ide mellém!
Én vigyázom álmod ezen az estén.
Csendes már minden, a nappal véget ért,
Helyét az estnek adta, aludni tért.
Bújj ide hozzám és hunyd le a szemed.
Felejts el mindent, én fogom a kezed.
S ha hallod majd a csengettyűk dallamát,
Feltárom előtted lelkem kapuját.
Valahol messze, egy manó útra kel,
S az Éj-Tündér most csak nekünk énekel.
Hallgasd csak Kedves, milyen szép ez a hang,
Hallod már Te is, hogy cseng a kisharang?
Hát hunyd le szemed, és Te is láthatod
Az előttünk nyíló mesés világot,
Ahol ezer csoda és varázslat vár,
Szoríts magadhoz, gyere, induljunk már.
Nézd csak, ez az a hely, ahol minden más.
Itt nincs Rossz, nincs Harag, semmi rohanás.
Ez egy sziget, a Vágyak Birodalma:
Lelkemnek mélye, az álmok világa.
Ez az a hely, amit magamban hordok.
Ha rád gondolok, mindig itt vagyok.
Együtt veled, mert Rólad szól az álmom,
Náladnál fontosabb nincs e világon!
Senki más nem látja, nem ismerheti,
Álmaim kapuját fel nem törheti.
Mások előtt e helyet zárva tartom,
S a kulcsát most Tenéked átadom.
És lesz egy Hang, mely mindent megmutat,
Segít Neked, hogy megtaláld az utat
Ami elvezet Téged a lelkemhez.
Csak gondolj rám, és szoríts a szívedhez!
Mert Te vagy az, kiről annyit álmodtam!
E mesés világot Neked alkottam.

 

 

 Fiatalokhoz

Te kedves fiatal, ne bántsd az öreget,
Aki születésed óta fogta a kezedet.
Vigyázott a te szép életedre,
Jobban, mint a szeme fényére.
Ő is volt olyan szép fiatal, mint te vagy
Ő is elbírta a terhelt kosarakat.
Ő már dolgozott éppen eleget,
Hogy megöregedett, Isten akarta ezt.
Ő adta neki ezt a sok szép évet,
Ami már eljárt a feje felett.
Kedves fiatal, tiszteld Isten akaratát
Ne mérjél az öregnek keserű poharat.
Mert ha megéred, azt kaphatod vissza,
Amit te most mérsz az öreg poharába.
Adjál inkább szeretetet, add, míg van kinek,
Mert utána hiába hullatod fájó könnyedet.
Hiába zokogsz, nem hallja meg senki,
Te kedves fiatal, szeresd az öreget!
Mikor megéhezel, a kenyeret kezedbe veszed,
Az első karéj kenyér, az öreget illeti.
Ő adta kölcsön, mikor gyermek voltál,
Most add meg hát neki, hogy ne tartozzál!
A második karéj kenyeret, jaj, meg ne edd,
Add kölcsön a te gyermekednek.
Mert ha eljön a te öreg napjaid neked,
Legyen mit megadni a te gyermekednek.
A harmadik karéj kenyér lehet csak a tied.
Amit jó étvággyal csak így eheted meg,
Így élhetsz, igaz, tiszta szívvel.
A lelkiismereted így nem feketedik el,
Így lehet életed igazi és szép.
Ami hidd el, öreg és gyermek nélkül, semmit sem ér.
Fogjad hát mindkettőjük kezét, hogy boldog legyél.

 

 

Egy őszi hideg szeles késődélután,
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.
Magányos volt, s hideg szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
Kigyúltak már azt utcai fények,

S erősebben fújtak a fagyos szelek.
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta.

Kopott vaskapujához érve,
Zsebében kulcsát keresgélte.
Megtalálta, elővette, ám leejtette,
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.

S akkor, a kerítése tövében előbújó kis virágot észrevette.
- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan.
A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,
- bácsi kérem, azt a virágot neked ,én ültettem.
.
A férfi a vállát rándítva mondta - én ilyent nem kértem.
Azzal bement a futetlen, hideg házába.
Kopott kabátját hanyagul ledobva,
Kályhájába tüzet rakva
Kavargott benne a kislány mondata.
- minek nekem virág? - mormogta.
.
Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,
- virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.
Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette,
Kiment, s a kis virágot óvatosan a földből kivette,

A házba bevitte és gondosan elültette.
Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,
Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.

Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.
- látom bácsi, bevitted a virágot.

Be - válaszolta, majd elballagott.
Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,
Várja a kis virág, mely az ablakában ül.
A virág napról napra cseperedett,
majd narancssárga virágot hozott,
A férfi boldog lett,

hisz színével szürkeségébe napot lopott.
Egy nap a boltba betérve,
nem csak a szokásos vacsoráját vette.
Hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról
és kosarába tette.
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,

Órájára pillantott párszor és várt és várt,
de hiába.
Este nem is hazasietett,
hanem egyenest a szomszédjához csengetett,
Idos néni jött elébe -
jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok,
- a kislány beteg lett, kórházba van

- mondta a nénike - nagymamája vagyok.


.A férfi elsápadt, beleremegett,
majd összekapta magát és a kórházba sietett.
-Hová- hová - szólt egy nővér
- egy kislányt keresek ma beteg lett -
- ma délután meghalt, megállt a pici szíve,

sajnos az úr késve érkezett.
Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat,
színes, tarka virágokból.

Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét,
csokit is elovette táskájából,
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.

Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz,
csokit és a szirmot beledobta,- köszönöm -
összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel,
de hangosan érthetően mondta.
Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra

- köszönöm - csak ezt az egy szót mormolta.
Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette,
A temetőbe kivitte,
azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
- Köszönöm!
Ezt a virágot Tőled kaptam,

Látod? Most ezt visszaadtam,
Már tudom, megtanultam,
Mi az, hogy szeretni,
Hogy néha meg kell állni,
Másokkal is törődni!

Szeretet

Béres Andrea -A szeretet hangjai

Légy szelíd őz egy rejtelmes erdőben ,
nyíló virágszőnyeg , a végtelen mezőben.
Légy egy apró hal , a hullámzó tengerben ,
szabadság fénye egy sólyom szemében .
Légy hajnal a gyermeked szívében ,
harmattal füröszd a szeretet vizében .
Légy nyugvó nap a szürkéllő estében ,
hold fénye a sötétnek éjében .

Légy ártatlan gyermek , föld Anya ölében,
szerető kedves , kedvese szemében .
Légy gyengéd egy szerelmes szívében ,
erő mi adatott , elfér a kezedben .
Légy szótlannak , szava helyett hangja ,
zene annak , ki meg nem hallhatja .
Légy a szivárvány színe mindazoknak ,
ki a színeket a szívében hordja .

Légy pásztora , egy eltévedettnek ,
pislákoló gyertyaláng , a sötétben rekedtnek .
Légy meleg napfény egy didergő embernek ,
aprópénz a sokat nélkülözőnek.
Légy ki az égre emelt fővel nézhet ,
aprókat lépve mégis felhőkhöz érhet.
Légy az , ki a földre letérdepelve ,
egy csillagmintát a szívébe présel le .

Légy kenyérfalat, egy éhező kezében ,
csörgedező csermely , egy szomjúhozó népnek .
Légy az , ki betűt vetni tanít ,
s egy gyermekszívet ölelésre indít.
Légy minden és ne legyél semmi ,
csak tanítsd meg a világot szeretni .
Légy egy , a mindennel, a jutalom tied ,
szívedbe költözik a béke s a szeretet .

Légy botja egy ősz remegő kéznek ,
bátorítás s egy szó a félénknek .
Légy csendes béke , útra készülőnek ,
mécses láng az épp megbékélőnek .
Légy egy mosoly , más arcára írva ,
egy könnycsepp , mi a lelket tisztítja .
Légy TE ki úton van éppen ,
s minden csomagja a szemében a BÉKE .

A szeretet nem édes dolog.
Nem kellemes, és nem is mindig boldogító.
Lehet fájdalmas, tragikus és megrendítő.
Ha nem így lenne, mindannyian szeretnénk: nem lenne a világon magány, önzés és gyűlölet.
A valódi szeretet két ember között a létező legnagyobb dráma.
Ahhoz, hogy szeresselek, valakit föl kell áldoznom, de legalábbis el kell némítanom magamban az ellenállását.
El kell jutnom odáig, hogy "elengedjem a fát".
És ahhoz, hogy szeressél, le kell, hogy győzzek benned valakit, aki nem akar szeretni.
Mindketten "fogjuk a fát".
Két görcsös "önmagam".
És most jön egy "véres" kérdés.
Szeretetnek lehet- e nevezni azt, ami nem kölcsönös?
Én szeretlek - de te engem nem szeretsz.
Vagy fordítva: szeretsz, de nem tudom viszonozni.
Ez szeretet?
Sokáig úgy véltem, hogy igen. Osho azt mondta, a szeretet olyan, mint a virág illata: akkor is árad belőle, amikor nem jár arra senki. Ha én szeretek, s ez árad belőlem, mint a virágillat, az már elég, a többi mások ügye. A szeretet: adás, sugárzás, benső állapot...
Nem hiszem!
Ha két ember között, egy családban, egy népben, vagy bárhol a szeretet nem kölcsönös, ott nincs is. Hiába szeret az egyik, akár olyan intenzitással is, mint Jézus Krisztus, ott a szeretet nem tud létrejönni, csakis az üldözés, a gyűlölet és a Golgota.
Hiába szeretlek - ha te nem szeretsz.
Hiába engedem el a fát - ha te nem engeded el.
És hiába leszek önzetlen, hiába jutok el az eszmélés akár isteni szintjére, ahol már átélem, amit te még nem élsz át, hogy "én benned vagyok, s te énbennem" - hiába szeretlek -, ha nem engeded el a fádat, nem történik semmi.
A szeretetben az a legfájdalmasabb, hogy egyedül nem megy.

A legszebb virág



Egyedül ültem le olvasni a parkban,

Szomorú fűzfának védő árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom.
Megbántott a világ,ezt vettem én zokon.

Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú,izgatott volt nagyon.
Kipirult s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt:"Néni,ide nézzen!"

Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Halott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát,s bámultam máshova.

Nem ment el,sőt inkább mellém ült a padra,
Virágját szaglászta,s mondta kisvártatva:
"Az illata csodás,s bizony szép is nagyon.
Itt szedtem magának,tiszta szívvel adom."

Haldokló virág volt,mit átadott,
Ragyogó színe rég megkopott.
Tudtam azonban,el kell fogadnom
A fiú különben tán sosem hagy nyugton.

Nyúltam a növényért,hogy elvegyem tőle,
De ő csak tartotta fel,a levegőbe.
Eladdig nem tűnt fel,ekkor vettem észre,
A fiúcska nem lát,mert hogy vak szegényke.

Hangom megremegett,szememben könny égett,
Megköszöntem neki,hogy talált ilyen szépet.
"Szívesen"-mondta,s vidáman elfutott.
Nem tudta,hogy bennem mily mély nyomott hagyott.

Eltűnődtem rajta,vajon mint láthatta,
Hogy egy nő a fűzfa alatt önmagát siratta.
Honnan vette észre borús keservemet?
Talán a szívével lát jól ez a gyerek?

A vak gyermek szemével végre megértettem,
A világgal nincs baj,itt a hiba bennem.
Nem láttam meg eddig,milyen szép az élet
Megfogadtam,hogy ezután élvezem a szépet.

A hervatag kórót orromhoz emeltem,
Gyönyörű rózsának illatát éreztem.
Közben a fiúcska új gazzal kezében
Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen.

 

 

 

KÉT KICSINY VIRÁG

Földünknek legsarkán jeges vihar tombol,
fát, hegyet és völgyet biz porig rombol.
Földünknek legsarkán él két kicsiny virág,
s küzdnek elemekkel, bár ellenük a világ.
Mind, mi árthat nekik, hencegi erejét,
de a két kicsiny virág fogja egymás kezét.

Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél,
de a két kicsiny virág túlélést remél.
Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli,
de virág a virágnak kezét nem engedi.
A tengerkék folyók fájón kiszáradnak,
de a két apróságnak semmit sem árthatnak.

Szomjazó testük, ha mást már nem tehet,
átsuhan ajkukba egy csöppnyi lehelet.
A zöldellő erdők egyszer csak eltűnnek,
de a két kicsiny virág vágyai nem szűnnek.
Földünknek legsarkán, mi forrás mind elapad,
de a virágok kis szíve egymásért megszakad.

Csillagok fényét az éj súlyos láncra veri,
De virág a párját, ily vakon is megleli.
S ha köröttük végül romba dől a világ,
Akkor is megmarad együtt a két virág.

 

 

Angyal

 

Különös angyalt teremtett Isten fényből, szeretetből, s végtelen szerelemből. Mikor elkészült, gyönyörködve nézte művét, s így szólt hozzá:
- Angyalom! Megbízlak egy feladattal. A Szerelem Univerzumát a megvalósulásba fordítom. Te leszel ennek irányítója itt az Égben. Feladatod, hogy az Anyagba merült társaidat segítsd, ellásd a megfelelő erővel, s felügyeld a SZERELEM szabad áramlását. Sok angyali segítőd van itt az Égben, s lent a Földön is. De különösen két lélekre figyelj! Ők horgonyozzák le teremtésemet. Szerelmet adtam szívükbe egymás iránt. Segítsd őket!
Egy férfi és egy nő volt, kiket az angyal segített. Feladatuk volt életeken keresztül, hogy megéljék a szerelem negatív oldalát. Elvégezték feladatukat, s az Isten által rendelt időben egymásra kellett volna találniuk.
Az Angyal, a Szerelem Angyala végtelen szeretettel viseltetett a két lélek iránt. Segítette őket. Hatalmas erőket engedett Isten segítségével a Világba, hogy a két szerelmes egymásra találhasson.
De erre a hatalmas energiára felfigyelt a másik oldal is. A Sötétség felől gyülekeztek az erők, s igyekeztek akadályozni a két szerelmes egymásra találását. A tét nagy volt. Ha egymásra találnak, megvalósulhat a Földön Isten Országa, s ezt a Sötétség nem engedhette, hatalmát igyekezett megtartani, így minden erejét latba vetve támadta a két fénylényt, akik a szerelmet lehorgonyozták a Világban.
Az Angyal hiába próbálkozott, a Szerelem erejét odalent már nem bírták megtartani. Félelem, düh, keserűség lett belőle. A fiú már nem vállalta a feladatot.
Isten figyelte a játszmát, s látta a lány fájdalmát, aki kész volt a feladatra, de a fiú nélkül nem tudott mit tenni. Istennek ekkor támadt egy ötlete. A fiú lelkét és a lány lelkéből egy részt az Angyalba költöztette, s leküldte a Földre, találja meg a lányt, s segítsen neki a Valódi Egyetlen Igaz Szerelmet megvalósítani.
Az Angyal nehéz feladatot kapott. Jelen kellett lennie egyszerre az Égben s a Földön. Hogy a kettőt egybeolvassza.
Eleinte csak álmában látogatta meg a lányt. Segített neki a fájdalmakat leoldani. Később, mikor a lány megerősödött, asztráltestükben találkoztak éjszakánként. Az Angyal segítette a lány testének, lelkének megújulását. Isten segítségével felkészítette a vele való egyesülésre. Gyengéden szerette – Isten iránti szeretetből, s a feladat iránti elkötelezettségből, és mélységes mély tiszteletből a lány tisztasága, és lelkének nagysága előtt.
A lány lelke megújult, s a teste is változáson esett át.
Az Angyal megtalálta őt a Világban is, s tanította, edzette szellemét is. Már nagyon közel voltak egymáshoz.
Isten látta őket, s fellobbantotta az Örök Szerelem Lángját szívükben, egymás iránt.
De ekkor a Sötét Oldal újabb támadásba lendült. Megtámadták a két fiatalt. A fiú tudatára a felejtés fátylát borították. Próbálták elérni, hogy felejtse el feladatát, s a lányt is, mintha sosem ismerte volna. Akaratát maguk felé fordították. Hiúságát felerősítették, egóját megnövelték.
A lányt testében támadták; betegséget, erőtlenséget bocsátva rá.
Nem győzhettek. A lány szívében lévő Örök Szerelem Forrásához nem férhettek hozzá; a lány felismerte mesterkedéseiket, s Istenbe kapaszkodva lerázta magáról az illúziókat.
Felismerte az Angyalt, s benne az Örök Szerelmet, azt, akit mellérendeltek, neki teremtettek.
Az Angyal földi megtestesülése is kereste a kapcsolatot Istennel, de már nagyon elfáradt az örökös harcban. Meghasonlott önmagával, egy része megtagadta a lányt, visszautasította.
De a lány tudta, ezt a szerelmet már nem veszítheti el. Ez az Örök Szerelem. Ezt kellett lehoznia a Földre.
Érezte, az Angyal szívében is jelen van ez a szerelem. S azt is tudta, hogy az Angyal a Sötétség illúzióit le fogja dobni magáról, s újra meglátja és felismeri majd őt s feladatukat.
Megértette, az Igazit nem lehet elveszíteni, mert az egyetlen valóság ennek létezése, a többi érzelem, ami a fájdalmakat, szenvedést, szomorúságot okozza, csak illúzió.

"Van úgy, hogy eljön egy érzés, eléd áll és azt mondja, itt vagyok, tessék, csinálj velem, amit akarsz, megjöttem, engem akartál....

És te kézen fogod, elindulsz vele a fények, árnyékok, a fekete-fehéren túli világban, borzongásokkal, félelemmel vegyes őrült örömmel...Mert akarod, minden utadba kerülő felhő, szikla, özönvíz, mindenek ...ellenére...Mert van ott mögötte valami, ami egyedülállóan felforgat, magával húz, és felolvaszt....Ég a tűz örökről már, bőrödbe, lelkedbe égnek a feltörni akaró dallamok, az érzéseid..Mert így lett, ez az út valamihez, valakihez, magadhoz, álmodón édes ébrenlétben.....Kézzelfogható, varázslatos pillanat, ami elhoz valamit, ami előtted áll, csak a tiéd, visszahozza a borzongást.....messziről.., ahol jártál már...Ismered a lépteid alatt a földet..de más minden mégis, valami új, valami felemelő, valami feledhetetlen...Jártam már itt, éreztem az illatokat, a forróság égetett már..És minden más, mert te vagy más, belőled árad a változás..És jó! Mert vágytál ide...Egy hely, ami öröktől, ösztönösen a tied...Nem érti más...Egy ember csak, akiben ott élsz..aki felolvaszt, kezedbe teszi kezét és veled indul, ismerős borzongások között.....Itt vagyok, érted jöttem, tarts velem....
Egyszerű....félelmetesen mély......

Megfogalmazhatatlan...Az élet"

Kedves

 

 

CSUKÁS ISTVÁN: ÜLJ IDE MELLÉM


Ülj ide mellém s nézzük együtt

...az utat, mely hozzád vezetett.

Ne törődj most a kitérőkkel,

én is úgy jöttem, ahogy lehetett.

Hol van már, aki kérdezett,

és hol van már az a felelet,

leolvasztotta a Nap

a hátamra fagyott teleket.

Zötyögtette a szívem, de most szeretem

az utat, mely hozzád vezetett.

"Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled,... rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos... Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi.."

Ha most kérdeznél, elmondanám,
volt egyszer egy este,
mikor mint csillagok gyúltak ki
alattunk a város fényei.
Tudtam, téged kereslek.
...
Fáztál, és takarót adott neked a szeretet,
és egy pincér meg a sötétség puha teste,
s a bátortalan vágy, hogy valakit ismét szeressek,
mert féltem az újtól, nehogy valakit ismét elveszítsek.

Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.

Most már szinte mindegy mit írtam akkor,
mit éreztem éppen.
Már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.
Ne mondj semmit még, mert véget ér az álom,
felébredünk, s egymásra nézve semmit sem találunk.

Áttetsző testünkkel kapaszkodunk egymásba,
szorítjuk a semmit, mert nem tudhatjuk mi jön még,
meddig tart a meddig.

Ne mondj semmit még, így szótlanul szeretlek
olyannak, mint a kép, amit önmagamnak festek.
Csak annyit mondj majd egyszer, jó reggelt,
az éjszakánknak vége,
s megkapod az életet az életért cserébe.

Most legyünk csendben, mert ránk zuhant az ég,
felállni nem lesz könnyű.
Hallgassunk most még.

 

Szerelem

 

Ha megkérdeznél
Azt mondanám: téged szeretlek.
Ahogy begombolod a kabátom és vitatkozol velem,
Ahogy a nyakamba bújsz és a könnyeid végigfolynak mellemen,
Mert szeretsz.

Ha megkérdeznél
Azt mondanám: a kezedet szeretem.
A tenyereden állva ha szédülök hirtelen,
Markod bezárul, vonásaidba ágyazva alszom védtelen,
Mert megóvsz.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: a szemedet figyelem.
Ahogy arcom elsuhan benne egy szombat reggelen,
Ahogy fáradtan lecsukódik a világ minden éjjelen,
Mert benne élsz.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: túl bonyolult nekem.
A hangodba bújva, ha egy pillanatnyi csend terem,
Megnyugszom, nem akarok más ember lenni
Mert benned élhetek.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: nem kérdezel sosem.
Mert szeretsz - ahogyan én szeretlek,
Mert megóvsz - ahogy én is óvlak,
Mert hiszel bennem -ahogy még én sem hiszek.

Kint eső zuhog s végigsöpör a tájon.
Semmi más: sár, bánat a látóhatáron.
Az Álmok kertje mély, meleg esőben ázik,
egy elesett angyal ölel át –
szárnyak nélkül reszket,
...álmok nélkül fázik.
*
A hűvös, barna éj remegve száll az ágon
át, hozzád simul, hogy ott nyugalmat találjon.
Egy kis zugot hol elpihen nyugton, csendesen,
hol ketten lehettek és nem látja senki sem,
hogy átölel, hogy túl közel ér s te rád lehull,
míg fenn egy folt: a Hold a volt napok őre kigyúl;
s körötte csillagok – kis zátonyok az égen
úsznak el s így tűnnek el sötét tengerében
a bársony éjnek, ahogyan álmaink tétován
merülnek a végtelenbe minden éjszakán.

Öleld magadhoz őt, ne engedd egyedül,
álmod őre ma még, de holnap elrepül
s itt hagy magadra, belül csak édes kín marad…
tudod jól: te sem vagy bátor megélni napjaidat.
Minden nap fondorlat, csapda s hulló alkonyok
borulnak le rád – nem védenek angyalok
se már; pontos léptein közelít az Idő,
de elhagy, elfelejt mert hűtlen barátod ő.
Kis kupaccá gyűlnek a percek egy éj alatt,
álmod kertje fáradt s védtelen angyalodat
ki melletted állt – elrejti már
a Titkok kertje hívja, de újra rád talál
s ha ott lesz: fogd a szárnyait, nézz a szemébe
s kérd, őrizze álmaid s hogy
soha ne legyen vége.

De egész lényem tudja, érzi:
nem válunk el mi sohasem.
Életem életed kíséri,
minden utad keresztezem.
Ösvényed lettem és a házad,
...mindenütt én töltelek el:
lelkemtől túlcsordulva másnak
nem jut már benned semmi hely.
Nézz ezer szembe: benne látod
az én örök szemeimet.
Nélkülem üres a világod:
én vagyok az Egyetlenegy.
Bárki nő szól hozzád, a hang csak
hangomat idézi neked.
Kerted lombjával simogatlak,
s mint fenti, éjféli szemek,
nézlek, ha, késve, hazaérsz, és
emlékeiddé változom:
szobádban cigarettafüstté,
csillagfénnyé az ablakon.
Ezer kilométerről elérlek,
szívem a szívedhez kötöm.
Szellőként az ablakba csallak.
Kicsuksz? Viharként betöröm:
az bátran a házadba röppen,
minden napod forgószele:
papírjaid összekuszálom,
s tán az életed is vele...

Ne merj feledni sohase!

GALLA ÁGNES: SZÍN ÉS ILLAT

Lennék ezernyi szín és illat,

hogy elvihess magaddal az útra,
...
virág lennék, hogy megszerethess

s a titkokat súgjam,

lennék a csöndhöz társad,

ha nem unnád,

nyári-kék zápor, hogy veled legyek,

s lennék térdre-bukott angyal az éjben,

aki megbocsát miattam neked.

Hallgat az éjszaka,
nincs szava már.
Lombokon szél pihen,
Nem muzsikál.

Titkokat lesni,
.Elindul a Hold.
Tengernyi zsákjából
álmokat old.

Észrevesz,éberen,
Ringat az ágy.
Szemedre csókot ad,
Úgy megy tovább.

Csoda szép estét és szép álmokat!
Kis angyalok vigyázzák álmodat.

Most lassan aláhull a bíbor alkonyat,
egy percre visszanéz, majd búcsút int a nap.
Egy hosszú pillanatra csend lesz, s áll a lég,
mintha minden élő csodára várna még,
hisz oly varázsos minden - hátha így marad
oly hamar sötétség reánk nem szakad -
de lassan, tétován fölkel a gyönge szél
vigasztalva suttog - szép estét ígér...

 

Messzi fehér csillagoktól
Éjszaki fényt hozok Neked.
Smaragdszemű angyaloktól
Csillogó könnycseppeket.
Aranyszínű virágporral
Csillagot festek két szemedre,
Mintha pillantásod csillogása
Napvilágnak fénye lenne.

 

Tudod én akkor is szeretlek, amikor alszol -
amikor nem gondolsz rám -

Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon,
amikor azt gondolod: így nem mehet tovább - ...tovább »
...
Én akkor lehunyom szemem és azt a filmet nézem
ami az életünk.

Kimondott és kimondatlan mondatok -
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt.

Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki -

Valami kéne még, valamit kéne tenni.

De én akkor is szeretlek, ha néha fáj,
ha néha előbúj rejtekéből a magány - a dögevő,
mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.
Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj -

Tartson tovább a szenvedély, mert akkor
húsodba marnám a jelet,
mely üzenetet hordoz: még minden lehet!

Szeress, mert adni kell, hogy kapj
Higgy imáidban, s ne vétkezz önmagad ellen -


Légy költő és légy színész. Játssz prédikátort
a pokol kapuja előtt.
Játssz szüzet, még ha ördögnek is kell táncod járnod

Játssz nekem boldogságot!

Szeretlek akkor is, ha te magadat egész másképp látod.

Szeretlek akkor is, ha az életet, csak egy gazos
mellékvágányra várod -
Szeress kicsit jobban...

Szőkén és feketén szeretlek,
mint villám szeret a fülledt nyárba -

Mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó
napsugárba -
Szeretlek akkor is, mikor alszol,

Szeretlek félve, haraggal,
szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal -
SZERETLEK...

 

A végtelenhez mérve semmi az életünk
A csillagévek óráin egy perc az életünk
Az ember önmagában semmit sem ér
S ha nincsen barátunk elvisz a szél

A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
Az ember nyugtalanul mégis mindig keres
Az ember önmagában semmit sem ér
S ha nincsen gyökerünk elvisz a szél.

Úgy szeretlek, mint egy álmot, mely szépségével mindig elvarázsol

Ilyenkor tündérvölgyben járok, s hozok Néked egy szál virágot

Aranyfényben csillog, szebb, mint a legszebb álmod,

s ha felébredsz, mindig ott vagyok: rózsák közt ébred az én angyalom.

Igazgyöngy ragyog szemedben, s a kedves mosolyod, tudd meg:

szeretlek nagyon.

Hogy ki vagyok? A legártatlanabb angyalod...
vagy a legkísértőbb démonod...
A barátod... vagy az ellenséged...
A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed...
vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel...
A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni...
vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a Tiéd...
Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell...
vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged...
A pillangók amik a hasadban repkednek...
vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik...
Hogy Neked ki voltam...
vagyok...
leszek...
az csak rajtad áll...

Messzi fehér csillagoktól
Éjszaki fényt hozok Neked.
Smaragdszemű angyaloktól
Csillogó könnycseppeket.
Aranyszínű virágporral
Csillagot festek két szemedre,
Mintha pillantásod csillogása
Napvilágnak fénye lenne.