Szerelem

 

Ha megkérdeznél
Azt mondanám: téged szeretlek.
Ahogy begombolod a kabátom és vitatkozol velem,
Ahogy a nyakamba bújsz és a könnyeid végigfolynak mellemen,
Mert szeretsz.

Ha megkérdeznél
Azt mondanám: a kezedet szeretem.
A tenyereden állva ha szédülök hirtelen,
Markod bezárul, vonásaidba ágyazva alszom védtelen,
Mert megóvsz.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: a szemedet figyelem.
Ahogy arcom elsuhan benne egy szombat reggelen,
Ahogy fáradtan lecsukódik a világ minden éjjelen,
Mert benne élsz.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: túl bonyolult nekem.
A hangodba bújva, ha egy pillanatnyi csend terem,
Megnyugszom, nem akarok más ember lenni
Mert benned élhetek.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: nem kérdezel sosem.
Mert szeretsz - ahogyan én szeretlek,
Mert megóvsz - ahogy én is óvlak,
Mert hiszel bennem -ahogy még én sem hiszek.

Kint eső zuhog s végigsöpör a tájon.
Semmi más: sár, bánat a látóhatáron.
Az Álmok kertje mély, meleg esőben ázik,
egy elesett angyal ölel át –
szárnyak nélkül reszket,
...álmok nélkül fázik.
*
A hűvös, barna éj remegve száll az ágon
át, hozzád simul, hogy ott nyugalmat találjon.
Egy kis zugot hol elpihen nyugton, csendesen,
hol ketten lehettek és nem látja senki sem,
hogy átölel, hogy túl közel ér s te rád lehull,
míg fenn egy folt: a Hold a volt napok őre kigyúl;
s körötte csillagok – kis zátonyok az égen
úsznak el s így tűnnek el sötét tengerében
a bársony éjnek, ahogyan álmaink tétován
merülnek a végtelenbe minden éjszakán.

Öleld magadhoz őt, ne engedd egyedül,
álmod őre ma még, de holnap elrepül
s itt hagy magadra, belül csak édes kín marad…
tudod jól: te sem vagy bátor megélni napjaidat.
Minden nap fondorlat, csapda s hulló alkonyok
borulnak le rád – nem védenek angyalok
se már; pontos léptein közelít az Idő,
de elhagy, elfelejt mert hűtlen barátod ő.
Kis kupaccá gyűlnek a percek egy éj alatt,
álmod kertje fáradt s védtelen angyalodat
ki melletted állt – elrejti már
a Titkok kertje hívja, de újra rád talál
s ha ott lesz: fogd a szárnyait, nézz a szemébe
s kérd, őrizze álmaid s hogy
soha ne legyen vége.

De egész lényem tudja, érzi:
nem válunk el mi sohasem.
Életem életed kíséri,
minden utad keresztezem.
Ösvényed lettem és a házad,
...mindenütt én töltelek el:
lelkemtől túlcsordulva másnak
nem jut már benned semmi hely.
Nézz ezer szembe: benne látod
az én örök szemeimet.
Nélkülem üres a világod:
én vagyok az Egyetlenegy.
Bárki nő szól hozzád, a hang csak
hangomat idézi neked.
Kerted lombjával simogatlak,
s mint fenti, éjféli szemek,
nézlek, ha, késve, hazaérsz, és
emlékeiddé változom:
szobádban cigarettafüstté,
csillagfénnyé az ablakon.
Ezer kilométerről elérlek,
szívem a szívedhez kötöm.
Szellőként az ablakba csallak.
Kicsuksz? Viharként betöröm:
az bátran a házadba röppen,
minden napod forgószele:
papírjaid összekuszálom,
s tán az életed is vele...

Ne merj feledni sohase!

GALLA ÁGNES: SZÍN ÉS ILLAT

Lennék ezernyi szín és illat,

hogy elvihess magaddal az útra,
...
virág lennék, hogy megszerethess

s a titkokat súgjam,

lennék a csöndhöz társad,

ha nem unnád,

nyári-kék zápor, hogy veled legyek,

s lennék térdre-bukott angyal az éjben,

aki megbocsát miattam neked.