Lélekszirmok

A végtelenhez mérve semmi az életünk
A csillagévek óráin egy perc az életünk
Az ember önmagában semmit sem ér
S ha nincsen barátunk elvisz a szél

A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
Az ember nyugtalanul mégis mindig keres
Az ember önmagában semmit sem ér
S ha nincsen gyökerünk elvisz a szél.

Úgy szeretlek, mint egy álmot, mely szépségével mindig elvarázsol

Ilyenkor tündérvölgyben járok, s hozok Néked egy szál virágot

Aranyfényben csillog, szebb, mint a legszebb álmod,

s ha felébredsz, mindig ott vagyok: rózsák közt ébred az én angyalom.

Igazgyöngy ragyog szemedben, s a kedves mosolyod, tudd meg:

szeretlek nagyon.

Hogy ki vagyok? A legártatlanabb angyalod...
vagy a legkísértőbb démonod...
A barátod... vagy az ellenséged...
A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed...
vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel...
A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni...
vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a Tiéd...
Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell...
vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged...
A pillangók amik a hasadban repkednek...
vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik...
Hogy Neked ki voltam...
vagyok...
leszek...
az csak rajtad áll...

Messzi fehér csillagoktól
Éjszaki fényt hozok Neked.
Smaragdszemű angyaloktól
Csillogó könnycseppeket.
Aranyszínű virágporral
Csillagot festek két szemedre,
Mintha pillantásod csillogása
Napvilágnak fénye lenne.